Európai városhír: Párizs kitiltja az autókat

Úgy tűnik, Párizs az eddigi legdrasztikusabb módot választotta, hogy megoldja a légszennyezés problémáját. Anne Hidalgo polgármester asszony a francia Sunday című lapnak nyilatkozott, miszerint 2020-ra a legszennyezettebb utakról kitiltják az autókat, kivéve az elektromos és hibrid járműveket. A legbelső területekre csak a helyben élők, a szállítójárművek és megkülönböztető jelzésű járművek (mentők, rendőrök stb.) hajthatnak be, ezzel együtt a kerékpárutak számát megduplázzák és kierjedt elektromos kerékpár megosztó rendszert alakítanak ki.

Párizs központjában óriási a járműforgalom, ennélfogva a légszennyezés is. Egyesek szerint ez utóbbi drasztikusan csökkenti az emberek várható élettartamát, Párizs esetében akár fél évvel. Ennek megváltoztatása érdekében a város már korábban is bevezetett előzmény nélküli rendelkezéseket: a légszennyezési csúcs idején kitiltották a páratlan rendszámú autókat a város belső területeiről, miközben erre az időszakra ingyenessé tették a közösségi közlekedést. A kísérlet sikerét tükrözi, hogy a nitrogén-dioxid és a szálló por szennyezés szintje néhol akár 30%-kal is csökkent.

Márciusi megválasztása óta Hidalgo asszony folytatta ezt az irányvonalat, és kitiltotta a dízel buszokat, amelyek alkalmazását az előző kormányzat erőteljesen támogatta. Az utak járműforgalma a szennyezésnek csupán 25%-áért felelős. Érdekes módon – ahogy a cikk kiemeli – Párizsban a szennyezés egyik másik jelentős forrása a fatüzelés (23%), amelyet 2015. január 1-jétől teljesen betiltanak a belvárosban.

Mi tagadás, a fenti tervek megvalósulásával nemcsak a városközpont elérhetősége válik nehezebbé a nem helyi lakosok autói számára, de a kimutathatóan leginkább szennyezett csatornák, amelyek a város fő közlekedési ütőerei (pl. Champs Élysées és a Rue de Rivoli) is csak az ultra-alacsony kibocsátású járművek számára lesznek járhatók. Ugyanakkor a kerékpárral való közlekedés, főként a hosszabb távolságon ingázók számára jelentősen könnyebbé válik a szuburbán zónákból is, köszönhetően az új, védett útvonalaknak..

Ezek az intézkedések elképzelhetetlennek tűnhetnek egy sokkal inkább autók által dominált városban, azonban az autó nélküli párizsiak aránya 2001 és 2014 között 40-ről 60%-ra nőtt. Ezek után érthető, hogy a városvezetés miért mer ilyen nagy léptekben az újító megoldások felé haladni.

 

Kép forrása: Mel-nik / Shutterstock.com

Az eredeti cikk a www.citylab.com  oldalon jelent meg http://www.citylab.com/politics/2014/12/paris-aims-to-end-its-pollution-misery-by-cutting-out-cars/383567/