Innováció a városfejlesztési tanulási folyamatban - az első URBACT városfesztivál története belülről

A legutóbbi URBACT rendezvény az URBACT városfesztivál Rigában került megrendezésre május 6. és 8. között. Célja volt, hogy inspirálja a városok jövőjéről való gondolkodást innovatív tapasztalatcserék és közös tanulás révén. Az olyan események, mint a városfesztivál, egy átfogó programstratégia része, a városhálózatokkal, a tapasztalatok átadásával, a kapitalizációval és egyéb kezdeményezésekkel együtt (nyári egyetemek, nemzeti szemináriumok, felkészítő tréningek a megválasztott képviselőknek szerte Európában).

Az URBACT program egyik fő célja a városok támogatása, kapacitásaik erősítése annak érdekében, hogy megvalósíthassák integrált városfejlesztési stratégiáikat, akcióikat.

AZ URBACT komoly múlttal rendelkezik az innovatív ötletek, tapasztalatok közvetítésében, átadásában. Az Ekos 2014-ben közzétett tanulmánya szerint, az URBACT egyedülálló, jelenleg legkorszerűbbnek tekinthető megközelítést alkalmaz az átfogó és egymást kiegészítő koncepciók/fogalmak tekintetében. Mindennek lényeges részei a „kollektív tanulás” és „gyakorlatok közösségei” fogalmak és mindezek szoros összehangolása az „akciótanulás” megközelítéssel.

Ennek az újfajta rendezvénynek (városfesztivál) a segítségével szeretnénk egy platformot kínálni Európa városai számára, hogy egymással találkozhassanak, tapasztalatot cserélhessenek, tanulhassanak egymástól és inspirálják egymást városaik jövőjét illetően.

Egy hónappal az esemény előtt a regisztrációk száma elérte a maximumot és a helyszínen tapasztalt nyüzsgő élet valamint a hivatalos visszajelzések alapján biztosra vehető, hogy a 470 résztvevő élvezte a rendezvényt. Mi több, a résztvevők 91%-a nyilatkozott arról, hogy bővült az általános tudása a fesztivál után!

De mit tudunk arról, hogyan fejlődnek, mit tanulnak a városok? Hogy tettük kézzel foghatóvá az URBACT megközelítést a fesztiválon? Mik voltak a fő siker faktorok? A következőkben található néhány összegző gondolat arról, hogy mitől működik egy városfesztivál.

 

1. Kiegyensúlyozott program, gazdag és változatos tematikával

A szekciók témái gondosan voltak rendezve úgy, hogy jól képviseljék a városokat érintő és érdeklő problémákat, teendőket és az URBACT vívmányokat. A környezeti, gazdasági és társadalmi kérdéseket az Európai Unió minden szögletéből származó példákkal fedték le, a legfrissebb „gondolkodás és cselekvés” c. városi beszámolókkal tarkítva, a társadalmi innovációtól kezdve a kompakt városokon, téralakításon, fenntartható regeneráción át a mobilitásig még sok más érdekes témában. Lényeges szempont, hogy minden résztvevő készíthetett egy saját programot, kiválaszthatta a számára legfontosabb városi témákat és létrehozhatott egy személyre szabott ismeretszerző utazást a fesztiválon.

2. Az URBACT által létrehozott tudás

A fesztivál főszereplői szakértőkből, előadókból, walkshop vezetőkből, workshop koordinátorokból, „Get inspired” szónokokból, „Találkozz a városokkal” házigazdákból álltak, akik az URBACT II program partnerei voltak. Emberek, akik értik a szükségességét az integrált és részvételen alapuló megközelítésnek, ismerik az URBACT módszereket, hajlandók megosztani a tanulságokat, a kudarcokat és sikereket fantáziadús és elgondolkodtató módon. Minden szekció tartalmazott gyakorlati javaslatokat eszközökre és megoldásokra, amelyeket a városok alkalmazhatnak. Sokszor még a kicsi ötletek átadása indíthat finom, de határozott javulást a gyakorlatban "otthon". Tudjuk, hogy ezek a kis ötletek, amelyek más városok kezdeményezésiből származnak, befolyással bírnak és megváltoztathatják a meglévő gyakorlatot.

3. Az interaktivitás magas szintjei

Az interaktivitás szintje – négy különböző helyszínen zajlottak különféle foglalkozások – meglehetősen nagy logisztikai kihívást jelentett egy ilyen nagy eseményen. A Fesztivál csapata ügyelt arra, hogy 5-6 fős csoportok alakuljanak ki, amelyek optimális méretűek egy jó beszélgetés lefolytatására. Emellett biztosítani kellett, hogy az URBACT Cafék, „Idea Factory” gyakorlatok során a résztvevők keveredjenek, és ezáltal olyan új emberekkel cserélhessenek gondolatokat, akik korábban más tematikus munkacsoportokban vettek részt. Ilyen módon maximalizálni lehetett a különböző témák közötti kapcsolódásokat, a résztvevők pedig más perspektívából is megismerhették az adott, éppen tárgyalt ügyet.

4. A módszerek kombinálása a különböző tanulási stílusok jegyében

Az URBACT hálózatok tapasztalatai alapján tisztában voltunk azzal, hogy azok a tanulási eszközök hatékonyak, amelyek támogatják a vizuális, auditív és kinesztetikus tanulást, különösen olyan résztvevői körben, ahol a többség nem angol anyanyelvű. Valamennyi műhelymunkát erős vizuális tevékenység kísért, mind a munkafolyamat során, mind a bemutatásban, és a legtöbbnek eleme volt a fizikai mozgás is. A kreatív potenciál maximalizálása érdekében a résztvevők rendszeresen csoportokat és helyszíneket váltottak, és így talán senki nem ragadt benn egy adott helyzetben vagy kezdte el unni az eseményt. Ezeknek a módszereknek a megtapasztalása remélhetőleg segített a résztvevőknek abban is, hogy megértsék az együttgondolkodásban rejlő értékeket és lehetőségeket.

„Először életemben megértettem, hogy mit is jelent valójában az ’interaktivitás’. Köszönöm!” URBACT Hálózat (LT) városi képviselő

5. Egyéni és közös visszacsatolás

A program közepén és végén a szervezők teret adtak olyan strukturált beszélgetéseknek, amelyek az átadott tudás és a Fesztivál tapasztalatait értékelték. A kritikai visszajelzés és a tanulságok levonása, a verbalizálás, a hangosan gondolkodás, a hallottak megszilárdítása, valamint annak eltervezése, hogy a tanultakat a résztvevők miként tudják otthon hasznosítani, segít elkerülni azt, hogy a hallgatókat túlterheljük információkkal, vagy csupán teoretikus tudást adjunk át. Egy újszerű módszer volt az „Idea Factory”, azaz ötletgyár, melynek keretében nagy kartondobozokat használtunk; ezek oldalára kérdéseket rögzítettünk borítékban, a válaszokat pedig a kockák oldalára írtuk. A kockákból aztán a színpadon körüljárható kiállítás született.

6. Benyomások rögzítése

A konferencián minden résztvevő azt a küldetést kapta, hogy „gyűjtsön, kapcsoljon össze és közösen dolgozzon ki” városi trendeket a Fesztivál valamennyi témájában. A megérkezéskor átadott egyencsomag többek között tartalmazott egy újságot, valamint túlméretezett post-it-eket, amelyek alkalmasak voltak a benyomások, ötletek és gyakorlatok folyamatos dokumentálására. Ezek megosztására, közzétételére a kiscsoportos szekciók, valamint az informális találkozások szolgáltak. Az egyéni jegyzetek pedig segítették a résztvevőket a jó ötletek megjegyzésében, hazavitelében.

7. Riga városa, mint horgony és kikötő

A legtöbb nemzetközi konferenciával ellentétben külön stratégia szolgált a Rigával mint várossal, a lakóival és városi szereplőivel való együttműködésre. Riga polgármestere, Nils Usakovs, formálisan is köszöntötte az esemény résztvevőit. Az URBACT hálózatok tagjai több walkshop-ot tartottak, melynek során saját munkájukat, tapasztalataikat kötötték Riga bizonyos helyszíneihez, kihívásaihoz, projektjeinek eredményeihez, élményszerűbbé téve a téma megközelítését.

8. Fesztivál légkör

A fesztiválhangulat kialakításának kulcsszerepet szántunk. Az esemény középpontjában a felhalmozódott városi tudás megünnepelése állt, hogy a városi döntéshozók és szakemberek számára egy pozitív, inspiráló találkozást biztosítsunk. A légkör kialakításához hozzájárult a konferenciaközpont dekorációjának színes dizájnja, az oldott légkörű megnyitó, a változtatható terek és a mozgatható kartonpapír bútorok. Az esemény dinamikájához hozzájárult a zene, a jégtörő gyakorlatok, a flash mob, vagy az előző napról készült rövidfilmek reggelenkénti levetítése. A Fesztivál üzenetét erősítették a közösségi médiában #SeenInRiga  #URBACT Fest hashtaggel posztolt üzenetek, amelyeket itt összegyűjtöttünk. Rengeteg lehetőség volt informális hálózatépítésre a reggeli találkozókon, az esti koktélpartikon és persze a záróbulin. A Fesztivál nem csak engedte, de nyíltan fel is hívta a résztvevőket a bevonódásra, a kreativitásra és a szórakozásra.

„Amit biztosan hazaviszek, az a fesztivál transzformatív hangulata. Köszönet az URBACT csapatának, hogy hozzájárult a konferencia műfajának megújításához, és hogy megerősítette a résztvevő szervezeteket abban, hogy érdemes kísérletezni, újítani!” – http://www.strategicdesignscenarios.net/killing-the-powerpoint-and-the-keynote/

9. Befektetés és jutalom

A Fesztivál szervezése hónapokat vett igénybe, hiszen meg kellett tervezni egy soktémájú, változatos formátumú eseményt. A szervező csapat igyekezett gondosan felépíteni a programot, megtalálni az egyensúlyt az egyes események között, megtalálni a megfelelő ritmust, átalakítani a helyszínt úgy, hogy a legjobban szolgálja az esemény céljait stb.

Az eredmények magukért beszélnek: a találkozások, a megkötött új kapcsolatok, a résztvevők lelkesedése a különféle eseményeken, a szakmai diskurzusok, a Fesztiválújság szaporodó bejegyzései, és általában a megtapasztalt kreativitás, a kialakult pozitív hozzáállás és elköteleződés visszaigazolták a szervezők erőfeszítéseit. 

10. Örökség a városok jövőjéért

A legnagyobb jutalom, látni azt az energiát, ami a helyszínen a városok jövőjévé alakul. A fesztivál örökségét jelentik az új megoldások, a megújult gondolkodásmód, a megnövekedett kreativitási készség, az új projektötletek, a változás iránti érzékenység és megértés a fontos városi témákban, valamint a képesség új ötletek adaptálására a fenntartható, részvételi fejlesztés folyamán. Végeredményben reméljük, hogy a fesztivál hatással volt a városok működésére, magasabb szintű hatékonyságot, inspirációt és innovációt eredményezve.

Amint Stephen Duffy az Európai Bizottságtól megjegyezte:

Szeretnénk váratlant látni, azt akarjuk, hogy a városok erősek legyenek, szeretnénk látni az új ötleteket. Amikor ilyen szintű kreativitást tapasztalsz a városok részéről, az elég megnyugtató. ”

 

Az eredeti cikk: http://urbact.eu/innovating-city-learning-inside-story-first-urbact-city...