Lehet-e Európa fenntartható 2030-ra? Csak ha a városok mutatják az utat…

A Juncker Bizottság legújabb fenntarthatósági jelentése nem igazán tudta megszólítani a klímaváltozással kapcsolatos kihívásokat. Nyilvánvaló, hogy a városoknak muszáj jobban bekapcsolódniuk a jövő alakításába.

Januárban az Európai Bizottság közzétett egy régóta várt dokumentumot (ún. reflection paper-t), amely az EU stratégiáját mutatja be a két legnagyobb kihívással, a szegénységgel és a klímaváltozással kapcsolatban. A három éve készülő anyag egyértelművé teszi az EU elkötelezettségét a gazdaság fenntarthatóbbá tételére 2030-ig. Az Egyesült Nemzetek 17 fenntarthatósági célkitűzését is figyelembe véve a dokumentum számos beavatkozási területet azonosít. Körkörös gazdaság, digitalizáció, zöld mobilitás – néhány téma, amelyet prioritásként fogalmaz meg a globális válságkezelés részeként. Amint a dokumentum leszögezi, ezek az intézkedések nem csak a katasztrófa elkerülését szolgálják, de egyben minden élőlény életét is jobbá hivatottak tenni.

Egy ilyen keretrendszer kialakítása mindenképpen pozitív fejlemény. Ahogy azonban a környezet pusztulása egyre látványosabbá válik, például a biodiverzitás drasztikus csökkenése által, sokan kritizálják a Bizottságot, hogy nem lépett nagyobban az ügyben. Az iskolai sztrájkok, a „kihalás”-tüntetések, a „zöld new deal” követelése mind mutatják, hogy egyre többen várnak konkrét akciókat és iránymutatást. Sajnos a bemutatott dokumentum kevés ilyet tartalmaz. Patrizia Heidegger, az Európai Környezetvédelmi Hivatal globális politikák és fenntarthatósági kérdések igazgatójának szavaival:

„A reflexió ideje 2015 volt, amikor az EU és annak tagállamai aláírták a fenntarthatósági célkitűzéseket. Most az ambiciózus elköteleződések ideje volna itt (…) az EU gazdaságának egy főre vetített környezeti lábnyoma az egyik legrosszabb a világon, a világ más országai erőforrásainak és munkaerejének kihasználásán alapuló életformánk pedig teljesen fenntarthatatlan. A jövő gazdaságának figyelembe kell vennie a határainkon kívüli gazdasági és társadalmi hatásokat is, feladva az illúziót, hogy egy alacsony széndioxid kibocsátású és erőforráshatékony Európában élünk, miközben nem veszünk tudomást arról, hogy az erőforrásigényes termékeket a világ más területeiről szerezzük be.”

Vannak más aggályok is. Míg a dokumentum többször hangsúlyozza, hogy a fenntartható fejlesztési célok egy jövőbeli stratégia iránymutatásaként szolgálnak, a dokumentum részleteibe elmerülve azt látjuk, hogy valójában nagyrészt a tagállamok mérlegelési jogkörébe helyezi, hogy hogyan viszonyuljanak e célokhoz. A nemzeti kormányokon „nincs kényszer”, mondja a jelentés, hozzátéve, hogy valójában a tagálomoknak „nagyobb szabadságuk” lesz eldönteni, hogy milyen szabályozókat léptetnek életbe a terv alapján. Tekintettel arra, hogy a nemzeti kormányok eddig is hajlamosak voltak az uniós elősírások és ajánlások megkerülésére – kivéve a kötelező erejű rendelkezéseket -, nehéz lenne abban bízni, hogy az itt vázolt intézkedések elegendőek lesznek az előttünk álló kihívások kezelésére.

Mit jelent mindez a városok munkatársai, fejlesztői számára?

Mivel a nemzeti és nemzetközi intézmények hárítják a kollektív felelősséget felvállalását, az európai városok szerepe meghatározó a fenntarthatósági célok elérésében – vagy elbukásában. 2050-re az európaiak 80%-a városokban fog élni; már önmagában ez a tény is rávilágít a városok jelentőségére a globális trendekben. A multi-stakeholder platform is kihangsúlyozza ezt a helyzetet: míg a nemzetközi szervezetek fontos szerepe, hogy stratégiai dokumentumokat fogalmaznak meg, a városok rendelkeznek egyedül azokkal a demokratikus struktúrákkal, amelyek a célok eléréséhez szükséges változások gyakorlati megvalósításához szükségesek. Ahogy fogalmaztak, „a helyi sajátságok, kulturális minták és elvárások figyelembevételével és a helyi lakosok bevonásával” a városi szereplők lehetnek a változások élenjárói.

A helyzet azonban korántsem rózsás. Sőt, a reflection paper egyik legaggasztóbb megállapítása, hogy a városok aránylag felkészületlenek a várható kihívások kezelésére. A számok magukért beszélnek: egy csatolt kutatás rámutat, hogy az EU városainak csak 26%-a, sőt a 150 ezer fősnél nagyobb városoknak is csak 40%-a rendelkezik fenntartható modelleken alapuló adaptációs tervekkel. Ha ebben nem következik be jelentős változás, a nemzetközi szinten megfogalmazott célok szinte biztosan elérhetetlenek maradnak. Az gondolhatnánk, hogy az anyag masszív iránymutatás ad arra vonatkozóan, hogy ezt a helyzetet miként kerüljük el. Sajnos azonban meglehetősen gyenge ez a szál. Míg a dokumentum tartalmaz útmutatásokat a városi szereplők számára olyan meglévő kezdeményezésekkel kapcsolatban, mint például a Polgármesterek Szövetsége: éghajlat és energia, az Európai Fenntarthatósági Díj és az Európai Unió Városi Menetrendje, ennél strukturáltabb szakpolitikai ajánlásokat nem tesz. A probléma súlyossága mellett a megoldásra vonatkozó protokollok teljes hiánya meglehetősen kiábrándító.

Mit lehet tenni?

Az elmúlt hónapokban Greta Thunberg gyakran került az újságok címlapjára őszinte és rendíthetetlen kiállásával a klíma-vészhelyzettel kapcsolatban. Üzenete, miszerint „ég a házunk!”, egyértelmű felszólítás arra, hogy senki nem maradhat tétlen. Ahogy nemrég egy beszédében megfogalmazta: „Szinte mindent meg kell változtatnunk a jelenlegi társadalmunkban (…) minél nagyobb a széndioxid-lábnyomunk, annál nagyobb a morális feladatunk. Minél nagyobb a pódium, annál nagyobb a felelősségünk.”

Mindez nem csak egy vélemény a médiában, hanem egy nagyon határozott felszólítás a politikai döntéshozóknak címezve, beleértve a városok vezetését is. Ahogyan nekünk, állampolgároknak is változtatnunk kell a szokásainkon, a városoknak is kezdeményezéseket kell tenniük. Ez azonban nem szűkülhet le a fenntarthatósági célok tiszteletben tartására vagy a Bizottság programjaiban való részvételre. A városoknak proaktív módon, öntevékenyen kell nekilátniuk testreszabott innovatív adaptációs politikáik kidolgozásához és megvalósításához.

Az URBACT számos olyan várossal dolgozik, amely bőven túllépte már a reflexiós anyag kritériumait. A BioCanteens transzfer hálózat jó példa erre. Helyben előállított bioélelmiszereivel, szemléletformáló programjaival, iskolai bioétkeztetésével a hálózat alternatívát mutat az iparosított élelmiszerelőállítással szemben. A program egyes résztvevőinél 80%-os csökkenés jelentkezett az élelmiszerhulladékok (maradék) terén, miközben az önkormányzatnak nem kerül többe az étkeztetés. Egy másik példa a BeePathNet projekt, amelynek hálózata a biodiverzitás csökkenése ellen dolgozik a városi méhészkedés ügyén keresztül. Miközben világszerte csökken a beporzó rovarok száma, a szlovén Ljubljana 180 millió méhnek ad otthont e kezdeményezésnek köszönhetően.

A Bizottság – helyesen – kiemeli, hogy a technológiának fontos szerepe van a fenntarthatósági szakpolitikák elősegítésében. Tallin (EE) élen jár a digitális technikák használatában, olyan modelleket adva a világnak, amelyben a digitális kommunikáció és a hagyományos közösségi munka egyensúlyban van. 1991 óta a város önkormányzata minden tavasszal megtartja a Tavaszi Nagytakarítás Kampányt. Plakátok, a tévé és a közösségi média segítségével szinkronizálják városszerte a szemétszedő akciókat, megakadályozva a szemét felhalmozódását a városban. Egy még technológia-orientáltabb kezdeményezés a Tropa Verde Santiago multimédia platform, amely a környezettudatos állampolgári viselkedést tudja jutalmazni virtuális utalványokkal, amelyek azonban valóságos árukra vagy szolgáltatásokra cserélhetők. A platform segített Santiago de Compostella városában növelni a hulladék-újrahasznosítás mértékét, az azzal kapcsolatos tudatosságot.

A két példa olyan kezdeményezéseket mutat, amelyek egyszerűek, olcsók és könnyen megvalósíthatók. Az EU stratégiák még alakulóban vannak, és nagy szükség van visszajelzésekre a városok részéről is. Az Europe Direct platform használata segítségével még most is van lehetőség és idő a reflection paper-t kommentálni, javítani. Fontos felhívni a Bizottság figyelmét mind az anyag hiányosságaira, mind lehetséges gyakorlati lépésekre, javaslatokra. A dokumentum készítése jól rávilágít arra, milyen nagy szükség van a tudás és a tapasztalatok folyamatos megosztására. Ez persze nem a kerék újbóli feltalálását jelenti. Ahogy az URBACT program már sokszor megmutatta, számtalan város rendelkezik olyan adaptálható jó gyakorlatokkal, amelyek bármely európai város számára átvehetők. E jó gyakorlatok adaptálása és továbbadása a fenntarthatóbb társadalom kialakításához vezető úton megtett első lépéseknek tekinthetők.

Az URBACT hálózatok fenntartható fejlődés érdekében tett további gyakorlatait keresse a ‘Cities in Action: Stories of Change’ című kiadványban!

Írta: Jamie Mackay

Eredeti cikk: https://urbact.eu/europe-sustainable-2030-cities-lead-way