Gyere be! Közösségi fesztiválok a Come in! projektben

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) Budapest100 fesztiválja 2017-ben bekerült az URBACT Jó Gyakorlatok tárházába, majd 2018-ban 7 európai város részvételével, Újbuda vezetésével megalakult a Come in! transzfer projekt. „A Come In! egyik legnagyobb előnye, hogy már a projekt időtartama alatt akár többször is ki lehet próbálni, le lehet tesztelni a jó gyakorlat megvalósítását.” – mondja Szigeti Ferenc vezető szakértő. Az elmúlt hetekben két „teszt” is lezajlott. Gyergyószentmiklóson a város örmény titkai után kutathattak azok, aki részt vettek a romániai partnervárosban megszervezett eseményen, az újbudai lakótelepen, Őrmezőn pedig IdőJárás néven hozott létre közösségi fesztivált a XI. kerület és a KÉK közös stábja.

A Come in! URBACT városhálózat partnerei sűrű két héten vannak túl. A Budapest100 program jó példájának adaptálási lehetőségeit vizsgáló projekt keretében szeptember 7-én Gyergyószentmiklóson, egy héttel később, szeptember 15-én pedig Budapest Őrmező nevű városrészében tartottak közösségi fesztivált.

A projektben résztvevő 7 város (Újbuda, a romániai Gyergyószentmiklós, az olasz Forli, a horvát Varaždin, a finn Pori, a spanyol Plasencia és a lengyel Varsó) képviselői még 2019. májusában látogatást tettek a Budapest100 fesztiválon, így részeseivé válhattak annak a jó gyakorlatnak, amelynek átvételére összefogtak. E részvétel tanulságait egy látványos fotókönyv (és tanulmány) foglalja össze.

A következő projektév célja, hogy minden partnerváros legalább egy közösségi fesztivált megszervezve kipróbálhassa a jó gyakorlat átvételét saját terepén, majd ezzel kapcsolatban értékes visszajelzéseket kapjon a többiektől.

Örmény emlékek Gyergyószentmiklóson

Ahogy az elmúlt években a Budapest100 fesztivál, úgy a gyergyói rendezvény is egy kiválasztott hívószó, egy meghatározott tematika köré szerveződött. Az erdélyi városban ezt a hívószót az egyre halványuló örmény kulturális örökség jelentette. Az Örmény Fesztivállal együtt megtartott rendezvény keretében 10 épület nyitotta meg kapuit, megmutatva történetét, jelenkori hétköznapjait.

Fotó: Szigeti Ferenc

A fesztivál módszertanában a „storytelling”, vagyis az elmesélt történelem ereje a helyi identitás erősítéseként, a „placemaking”, a városi tér szimbolikus visszafoglalása, megélése, belakása, illetve az „urban hacking”, a közösségi gerillaakciók kaptak fontos szerepet.

IdőJárás: tesztüzemben a vezető partner

Az URBACT jó gyakorlat átadó (transzfer) projektjeiben az átadó partner is tanul, és törekszik arra, hogy továbbfejlessze, kibővítse a saját módszerét. A Come in! projekt alapja a KÉK tapasztalata és együttműködése a 11. kerületi önkormányzattal. A Budapest100 rendezvény folyamatos fejlődésen, átalakuláson megy keresztül, de ezúttal az URBACT keretében egy ettől független, önálló fesztivál megrendezése is felkerült a tennivalók közé.

Míg a Budapest100 – tematikájából adódóan – elsősorban a klasszikus belvárosi területekhez kötődik, Újbuda a kísérleti fesztivál helyszínéül egy sajátos térbeli elhelyezkedésű és aránylag zárt közösségű lakótelepet, Őrmezőt választotta. Vajon milyen identitás, milyen közösség érhető tetten ebben a közegben? Hogyan viszonyulnak a lakók a lakótelepi épített környezethez, építészeti örökséghez? Izgalmas kérdésekkel látott neki a KÉK és a kerületi stáb a munkának…

Az éppen felújítás alatt álló közösségi ház helyett a fesztivál centrumát képező, építészhallgatók bevonásával készült, kortárs hangulatú fainstalláció szabad térre került. Az arra járók tekintetét régi fényképek, gyerekrajzok, egy stilizált lakótelepi lakásbelső, kipróbálható társasjátékok vonzották oda. A finn partnerek korábban gyerekeknek tartottak workshopot, ahol papírból köztéri műalkotás-makettek készültek, amelyek a virtuális valóságban – képeken – tényleg kikerülhettek a közterekre. A rendezvény megidézte Vackort, a kölyökmackót, akinek alkotója itt élt, de a valaha híres őrmezői keserűvizet is. Egy, a panelépítészet mai megítéléséről szóló szakmai kerekasztalbeszélgetés pedig még a városrészen kívülről is vonzott érdeklődőket. Sokan talán mégis a tortakészítő versenyre fognak emlékezni...

A képre kattintva megtekinthető a finn partnerek visszajelzéseként készített filmecske

A színfalak mögött

A Budapest100 rendezvény három legfontosabb ismertetője, fókusza az önkéntesség, a közösségi irányítás, valamint az épített környezet. Az URBACT Come in! projekt keretében megszervezett rendezvények legnagyobb kihívása, hogy tudják-e szintén hozni ezeket a jegyeket, annak ellenére, hogy a KÉK teljesen alulról jövő kezdeményezésével szemben itt önkormányzati vállalás és finanszírozás adja a kereteket.

A partnertalálkozón a fesztivál szervezői, Szőke Tímea (KÉK) és Lőrincz Adrienn (B32, Újbuda önkormányzat, a helyi URBACT csoport koordinátora) őszintén vallottak a nehézségekről, hiszen a jó példa adaptálása a helyi viszonyokra nehéz vállalás. A külföldi partnerek nem is mulasztották el megjegyezni, hogy számukra ez a szembenézés, a tanulságok levonása a látogatás legértékesebb hozadéka, hiszen még előttük áll egy (vagy több) hasonló fesztivál lebonyolítása, sikeressé tétele.

Az Őrmezőn tapasztaltak azt mutatták, hogy aránylag könnyű olyan helyi lakossági, civil szereplőket bevonzani, akik ötleteikkel hozzájárulnak az eseményhez, annál nehezebb azonban feladatokat delegálni rájuk, vagy önkéntes tevékenységre motiválni őket. A Budapest100-on jól működő „open call”, vagyis az önkéntesek toborzása felhívásokkal ilyen kis léptékben kevésbé volt sikeres. Az IdőJárás fesztivált így lényegében a projekt munkatársai szervezték, meglehetősen túlterhelve a számos nem várt akadály által.

Az első lépés meggyőzni a szomszédságban élőket arról, hogy érdekes az ő történetük. Nehéz elérni, hogy többféle korosztály aktívan megmutassa magát. Sok idő az adatgyűjtés, az izgalmas történetek felkutatása, és még csak ezután lehet kitalálni, hogy mindez miként mutatható be. A társasházak lakói sem feltétlen értelmezhetők olajozottan együttműködő közösségként, így nehéz elérni, hogy egy-egy lakóház valóban megnyíljon és mutasson valamit a látogatók számára.

Persze gyakran éppen azzal tudunk hatást elérni, ami nehéz… az őrmezői első közösségi fesztivál (a projekt időtartama alatt lesz még egy!) máris érezhető mozgásokat eredményezett. A pozitív visszajelzések mellett nem lebecsülendő fejlemény, hogy a szervezőktől függetlenül létrejött egy helyi facebook csoport, amely aktív kommunikációba kezdett, illetve érezhető volt a helyszínen a helyi közösségi „szellem” megmozdulása is.

De vajon megváltoztatja egy város(rész) életét, hétköznapjait néhány lelkes önkéntes és az általuk létrehozott közösségi fesztivál? Talán rávághatnánk, hogy nem, de mégis… egy divatos urbanisztikai kifejezéssel élve nem más ez, mint „városi akupunktúra” – megszúrjuk itt, megmasszírozzuk ott, és a talán észre sem vesszük, de megindul a városban egy gyógyulási folyamat …

Fotó: needlecrowd.com

Írta: URBACT Nemzeti Tájékoztatási Pont