A portugál Aveiro új városkártyája hatalmas perspektívákat nyit meg

Amikor egy város leegyszerűsíti lakói hozzáférését a közszolgáltatásokhoz köszönhetően a Card4All hálózatnak.

Miközben a portugál Aveiro város számos új technológiai kezdeményezést indított el, beleértve például az interaktív városi digitális platformot és az 5G-hálózatot, arra jutott, hogy ideje megállni egy pillanatra és arra koncentrálni, hogyan lehetne egyszerűsíteni a polgárok hozzáférését a közszolgáltatásokhoz. Gijón (ES) és az URBACT Card4All hálózat más városai által kidolgozott megoldások megihlették az önkormányzati osztályokat, így most együtt dolgoznak egy „egyablakos” lakossági kártya létrehozásáért.

A Portugália északnyugati részén fekvő Aveiro kis kikötőváros, amely régóta nemcsak festői csatornáiról és színes hajóiról ismert, hanem úttörő távközlési kutatásairól és a digitális átmenetben elért sikereiről is.

Mióta 2003-ban Portugália első „digitális városának” választották Aveirót, az önkormányzat továbbfejlesztette magát egyfajta digitális innovációs területként, amely jelenleg az Aveiro Tech City-ben csúcsosodik ki. Ez magában foglal egy 5G-s tesztüzemet. A projektet az Urban Innovative Actions STEAM városi kezdeményezés (2019–21) támogatja, partnerségben az Altice Labs-szel és más érdekelt felekkel segítve a várost „a tudásalapú gazdaságba való átmenetben”.

Az évek során az új digitális megoldások bevezetésének egyik hátulütője lett, hogy Aveiro polgárainak - és persze a város vezetőségének - egyre több kártyával, interfésszel és információforrással kell zsonglőröznie a mindennapi ügyekben, legyen az könyvkölcsönzés, tömegközlekedés vagy akár az iskolai ügyek kezelése.

„Az új technológiai forradalom, az 5G infrastruktúra és az IoT platform széles körű bevezetése átalakítja a helyi innovációs ökoszisztémát” - mondja Miguel Sousa, az URBACT Card4All hálózat vezető szakértője. Aveiro 2018-ban csatlakozott a Card4All-hez, mert lehetőséget látott benne a digitális zűrzavar egyszerűsítésűre. Ez az URBACT transzfer hálózat arra jött létre, hogy Gijón (ES) sikeres lakossági kártyája tapasztalatait hasznosítsa kis és közepes méretű városokban.

Gijónban az állampolgárok, a vállalkozások és a turisták 2002 óta használnak személyre szabott kártyákat számos önkormányzati szolgáltatás eléréséhez, csökkentve a bürokráciát és időt takarítva meg, közben haladva a társadalmi befogadás, a fenntarthatóság, az intelligens növekedés és a fenntartható mobilitás céljai felé is. A kártya elektromos fizetőeszközként szolgál a parkolási jegyek, a buszdíjak és a sportlétesítmények belépőihez. A kártyatulajdonosok egy személyes kóddal hivatalos dokumentumokhoz, önkormányzati ügyekhez is hozzáférhetnek. Gijón önkormányzati alkalmazottai még bizonyos önkormányzati járműveket is a kártya segítségével tudnak nyitni, használni.

Az Aveiro úgy döntött, hogy a lakossági kártya megtervezését három fő közszolgáltatás tapasztalatai alapján kezdi meg, amelyek eddig saját kártyákkal rendelkeztek:

1.    A közoktatásban jelenleg a gyerekeknek két vagy három különféle kártyára van szükségük, ahogy haladnak az óvodától a középiskola felé – ezek szükségesek az étkezés és tanszerek vásárlására, iskola utáni tartózkodásra vagy bizonyos épületekhez való hozzáférésre;

2.    Nyilvános könyvtárak;

3.    Egy korszerűsített kerékmegosztási rendszer, amely várhatóan 2020-ban indul.

A kártya lehetővé tenné a múzeumba való könnyű bejutást, a wifi-elérést és a sportfoglalásokat is. A rendszernek lehetővé kell tennie további szolgáltatások későbbi hozzáadását, függetlenül attól, hogy állami vagy privát szervezetek működtetik majd azokat.

A cél az „egyablakos” lakossági kártya első verziójának kialakítása, amely 2020 közepére készen áll a tesztelésre, és az első évben a régió 40 000 lakosából legalább 35 000-ét elér.

"A dolgokat hatékonyabbá, egyszerűbbé és érthetőbbé kell tennünk az emberek számára" - mondja Maria Angela Cunho a Card4All projektmenedzsere, a gazdasági fejlődés és innováció alcsoport felelőse. „A kezdeti szakaszban összekapcsoljuk a már meglévő rendszereket. Az egységes alkalmazás pedig érezhetően megkönnyíti majd az emberek életét.”

Az illetékes önkormányzati osztályvezetők találkoztak és megállapodtak a kétéves URBACT projekt strukturált végrehajtásáról. „Nagyon nagy dolog, hogy egy egységes kártya érdekében együtt dolgozunk!” - mondja Cunha.

A „város teljesítményének javítása, a technológiai fejlődés és az innováció előmozdítása, a jobb minőségű szakpolitikák és szolgáltatások elősegítése” célkitűzésével az URBACT Helyi Csoport (ULG) néhány havonta ülésezik - időnként együtt a Card4All projekt partnervárosainak munkatársaival és az URBACT szakértővel. A csoportban a következő szakterületek képviselői vesznek részt:

-       mobilitás (kerékpárok, buszok és parkolás);

-       oktatás;

-       sport;

-       kultúra (könyvtárak, múzeumok, színház, ifjúság és idősek, turizmus);

-       IT (nyilvános wi-fi);

-       „front office”, amely közvetlenül a polgárokkal foglalkozik.

Valamennyi részvevő közvetítőként működik a saját területén érdekelt felek felé, akik gyakran külső szolgáltatók, például szállítási, energia- vagy élelmiszer-ellátó társaságok. Ezek később szintén csatlakozhatnak a kártya szolgáltatói köréhez.

Következő nemzetközi lépések

Az ULG által definiált kérdésekkel felszerelkezve a közelmúltban lakossági interjúk sorozata kezdődött, hogy a folyamat tervezői szembesüljenek a polgárok véleményeivel, igényeivel és megértsék a helyi közszolgáltatásokkal kapcsolatos prioritásaikat. Ez a betekintés elősegíti a külső fejlesztőkkel való együttműködést, egy nyilvános pályázat előkészítését a Citizen Card fejlesztésére. Ezután, 2020 elején, az ULG tagjai - ideértve a város műszaki osztályát és a külső fejlesztőket is - Gijonba fognak utazni, ahol az URBACT Jó Gyakorlat város munkatársaival egy intenzív találkozón beszélik át terveiket. Ez elősegíti Aveiro számára a nyilvános pályázat lezárását.

„Úgy gondolom, hogy fontos látni Gijon tapasztalatait, hiszen ők már megcsinálták. Sok szolgáltatást tudtak egybegyúrni, még külső szolgáltatásokat is. Fontos, hogy lássuk a célt, amire törekedni akarunk”- mondja Cunha.

„Aveiro önkormányzata nagy tapasztalattal rendelkezik olyan transznacionális együttműködési projektekben, ahol a város ismereteket és releváns tapasztalatokat szerzett a gazdasági fejlődést és a K + I tevékenységeket támogató stratégiai tervek kidolgozásában és végrehajtásában” - mondja Sousa, a Card4All vezető szakértője. "Úgy gondolom, hogy a nemzetközi együttműködésben szerzett tapasztalatok felgyorsítják a digitális átmenetet Aveiróban."

A digitális bukták elkerülése a helyi kormányzásban

Az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés, vagy a döntéshozatal során minden álláspont meghallgatása, beleértve a kevésbé privilegizált és a legsebezhetőbb csoportokét is – ez csak két alapvető eleme a jó helyi kormányzásnak, amelyet a városoknak szem előtt kell tartania a digitális eszközök fejlesztésekor. További elemek, hogy az önkormányzat házon belüli rendelkezzen a megfelelő informatikai ismeretekkel, vagy a készség, hogy a polgárok új felvetéseire válaszokat tudjon adni.

A jobb helyi kormányzás előmozdítása érdekében nemrégiben a francia Agen-ban elindított URBACT ActiveCitizen hálózat vezető szakértője, Christophe Gouache arra figyelmeztet, hogy a városokban „a polgárok részvételének és a helyi demokráciának egyik legnagyobb veszélye a „digitális ígéret” túlhangsúlyozása és a más, alacsony technológiájú, közvetlen részvételi módok elhanyagolása”. Ide tartoznak az off-line, valós, személyes találkozások: szomszédsági megbeszélések, lakossági műhelyek. „A digitális applikáció csak egy eszköz, a lakossággal való kapcsolat kiegészítő csatornája” – teszi hozzá.

Az Aveiro Tech City rendszer kifejlesztése magában foglalja egy egységes, több forrásból származó adatgyűjtéssel rendelkező városi adatplatform létrehozását is, amely hasznos segítséggé válhat a városi döntéshozásban. André Costa, a gazdasági fejlődés és a vállalkozói szféra felelőse szerint a platform hasonló lesz a nagyobb városok, például DublinBarcelonaMilánó rendszereihez, így tapasztalatból tudható, hogy fejlesztése akár egy évtizedig is eltarthat. „A polgármesterünk bármikor megismerheti majd a város bevételeinek állását. - mondja Costa - Tudni fogja a városi épületek újraminősítéséhez szükséges folyamatok számát. Látni fogja azt a szén-dioxid-kibocsátási szintet, amelyre elektromos tömegközlekedési eszközök (buszok, kompok stb.) telepítésével csökkenteni tudjuk a jelenlegit. És képesek leszünk részletekbe menően tájékoztatni polgárainkat, hogy lássák az elvégzett beruházások hatásait és eredményét. "

Az Aveiro Card4All-ot úgy tervezik, hogy kapcsolódjon ehhez az új városi platformhoz. Technikai szempontból lehetséges egy olyan mobilalkalmazás elkészítése, amely hozzáférhet a közszolgáltatásokhoz, így még kártyát sem kell gyártani. Ez költségeket takarítana meg, nem csupán a kártyák előállításánál, hanem a kártyaolvasók beszerzésén, telepítésén és karbantartásán keresztül is. Cunha szerint fizikai kártyára azonban továbbra is szükség van a gyermekek, az idősek és a technológiából kizárt emberek számára: „Azt hiszem, hogy egyenlőre mindkét megoldással rendelkeznünk kell”.

A projektet összefoglalva José Ribau Esteves, Aveiro polgármestere elmondja: „A Card4All projekt része az Aveiro Tech City globális kezdeményezésünknek, amelynek célja, hogy támogassa a város átmenetét a tudásalapú gazdaságba, miközben jobb szolgáltatásokat nyújtunk polgáraink és a látogatók számára. Gazdasági szempontból arra törekszünk, hogy versenyképesek legyünk az ország erősebb gazdasági központjaival is, képesek legyünk vonzani és megtartani a gazdaságunk számára szükséges tehetségeket, így Aveiro globálisan versenyképesebb várossá válik. Társadalmi szempontból a digitális eszközökkel jobb szolgáltatásokat kívánunk nyújtani polgáraink számára, és a Citizen Card ebben a tekintetben nagyon fontos szerepet fog játszani.”

Számos más URBACT város használ digitális eszközöket az életminőség javítására. Ide tartozik Helsinki  (FI) az URBACT REFILL hálózatban, valamint azok a városok, amelyek Fundao  (PT) vezetésével az új IoTxChange hálózatban dolgoznak.

Írta: Ami Laberriere

Eredeti cikk: https://urbact.eu/high-tech-aveiro-citizen-card