Elfogadás előtt az új Lipcsei Charta

Az URBACT Tudásközpont szerte Európából próbálja bevezetni a legújabb városi trendekhez kapcsolódó jó gyakorlatokat, segítve a kihívásokkal küzdő városok munkáját, valamint biztosítva őket arról, hogy a tanulás mindenki számára elérhető. A lipcsei charta, amelyet először 2007-ben deklaráltak, elősegíti az „integrált városfejlesztési” politika alkalmazását, és – az EU-s dokumentumok közül elsőként – meghatározza az ezt alátámasztó alapelveket. Több mint 20 évvel később az európai városok előtt álló helyzet jelentősen megváltozott. 2018 óta az URBACT részt vesz a lipcsei charta aktualizálását célzó európai párbeszéd folyamatában. Az EUROCITIES és az UIA együttműködésével szervezett URBACT City Labs (városi kísérletek) több száz város közvetlen tapasztalataira támaszkodva járult hozzá 2020-ban az Európai Unió Tanácsának német elnöksége alatt aláírt Új Lipcsei Charta kidolgozásában.
 

URBACT City Labs

2018 szeptembere és 2020 januárja között az URBACT négy City Lab-ot (városi kísérletet) szervezett. Céljuk az volt, hogy kiegészítsék a német elnökségi csapat által a lipcsei charta aktualizálása érdekében végzett munkát.

A folyamat során a City Lab-ok fókuszt választottak, feltárva a városokra gyakorolt hatásokat, és azokat a folyamat középpontjába állították. Összehozták a város képviselőit és a kormányzás különböző szintjeit.

A City Lab-ok mindegyike az eredeti lipcsei alapokmány egyik elvére összpontosított – részvétel, fenntarthatóság, integráció és kiegyensúlyozott területi fejlődés –, és feltette azt a kérdést, hogy:

  • Mit jelentenek a Charta egyes elvei 2020-ban?

  • Hogyan hajtják végre a városok az elveket, és hol vannak erre hatékony példák?

  • Mely városok folytatnak küzdelmet ezen elvek mentén?

  • Hogyan lehet támogatni a városokat kapacitásuk építésében ezen elvekkel összhangban?

Minden City Lab jelentést és videót készített, bemutatva a résztvevő városok munkáját. Ezeket a példákat arra tervezték, hogy inspirálják és ösztönözzék azokat a városokat, amelyek elkötelezettek a fenntartható, integrált városfejlesztés megvalósítása mellett.

A City Labs dokumentumai elérhetők:

Kapcsolódó cikkek:

Az új Lipcsei Charta

Az új lipcsei chartát 2020 decemberében írják majd alá Lipcsében. További információk a szeptemberi European Cities Fit For Future (Európa városai készen állnak a jövőre) eseményen várhatók.

Az URBACT elkötelezett az Új Lipcsei Chartában foglalt "Demokratikus", „Zöld” és „Produktív” városok szemléletének képviseletében azáltal, hogy jó gyakorlatokat oszt meg, és elősegíti a városok közötti folyamatos csereprogramokat.

Bővebb infó: https://urbact.eu/leipzig-charter