KTARSIS állampolgári fórum „Művészet és kultúra - Santa Pola megerősítése”

Az Active NGO projekt Santa Polában határozottan hozzájárult a helyi kulturális egyesületek megerősítéséhez. Jó példa erre az állampolgári kezdeményezésű Ktarsis, melynek célja a kulturális szervezetek közötti együttműködés javítása és bevonásuk megerősítése. Interjúnkban a kezdeményezés egyik képviselőjét, Gonzalo Fernandezt a céljaikról és motivációikról kérdeztük.

Mikor és hogyan született meg a KTARSIS állampolgári fórum?

Ezzel a kérdéssel abban a pillanatban találjuk szembe magunkat, amikor egy „ötlet” „projektté” válik.

Az önkormányzat Kulturális Osztálya 2019-ben, a Nemzetközi Nőnap alkalmára feltérte a Nemzetközi Rayuela Színházi Társulatot egy, az erőszakkal kapcsolatos szemléletformáló esemény megszervezésére. Innen származik az „ötlet”… miért nem hívunk meg olyan embereket az esemény megszervezésére, akik még soha sem vettek részt a színházi életben? Akik a Santa Pola civil hálózat csoportjait és egyesületeit képviselik? Ezzel elértük, hogy olyan társadalmi csoportokból vonjunk be nőket, mint a cigány nőkből álló  Asociación Romís"; az idősek egyesülete, a Nuevo Resurgir; “Community Radio”; “MillorArt”; “Tanárok Közössége” az oktatási intézményekből; “Iskola az időseknek” és egyéb helyi szervezetek, megerősítve az egyesületi hálózatot.

Ennek eredménye volt a Glorieta del Castillo-ban megrendezett „Nők, mint én” („Women like me”) nevű esemény, amelyre több, mint hétszázan jöttek el. Az esemény során „a kultúra ügye, mint a társadalmi átalakulás eszköze a településünk számára” minden résztvevő (több, mint 30 nő) gondolatai között ott volt. Ők végül úgy döntöttek, hogy a továbbiakban is együtt dolgoznak majd a helyi kultúráért.

Az „ötlet” „projektté” válása azonban a helyi önkormányzat fejlesztési osztályának Santa Pola egyesületeivel végzett közös munkájának köszönhető, az URBACT III. - ACTIVE NGOs Projekt keretében.

Ez volt az együttműködési folyamat csírája. Itt fedeztük fel a művészet és kultúra köré font hálózatok szükségességét, ami növeli a tevékenységeink hatását és újraértelmezi a kulturális fogyasztást a városunkban. Ez a pillanat hozta el a KTARSIS állampolgári fórum megszületését.

A polgári részvétel színtereként mik a fórum céljai?

A fórum egy együttműködési tér szerepét hivatott betölteni a köz- és magánszféra között. ahol a különféle egyesületek, csoportok és egyéni művészek, a helyi hatóságokkal együtt, hozzájárulnak a művészet és kultúra Santa Polára gyakorolt hatásához.

Azáltal, hogy egy olyan teret hozunk létre, ahol a szervezetek együttműködhetnek más csoportokkal, a saját identitásukat megőrizve, lehetőségünk nyílik egymás megismerésére, közös stratégiák, szervezeti együttműködések kidolgozására és megtakarítás elérésére nem csak a pénz, hanem az energia, emberi erőforrás és eszközök terén is.

A fórum főbb céljai:

  • Képzési műhelyek szervezése az együttműködésről a gazdálkodás, műszaki megoldások, finanszírozás és közpénzekhez való hozzáférés stb. terén
  • Szakmai tanácsadás és az egyes csoportok tevékenységének hatásvizsgálata
  • A résztvevő szervezetek egyedi forrásainak számbavétele (anyagi javak vagy inputok). Sokunk olyan erőforrásokkal rendelkezik, amelyekből másoknak hiánya van
  • Helyi tevékenységek feltérképezése és a közösségre gyakorolt hatásuk értékelése.
  • Európai, nemzeti, regionális és tartománybeli finanszírozási források felmérése, tanácsadás a projektjük finanszírozási lehetőségeiről a csoportok számára.
  • Hely biztosítása a szervezetek egyedi tevékenységeire. A végső cél egy konkrét hely létrehozása, amely alkalmas a különféle tevékenységek fejlesztésére.
  • Közös vállalkozások a települési igények kielégítésére a kulturális fogyasztás terén, amely egyénileg nem lenne kivitelezhető (Nagyobb rendezvények, nemzeti ünnepek, fesztiválok rendezése, stb.).
  • Online platformokon keresztüli konzultáció hasonló európai szervezetekkel, segítve az új projektekhez szükséges tudás megszerzését és a gyakori problémák megoldását. Ez a rendszer egy referenciahálózatot biztosít számunkra, lehetővé teszi a munkamódszerek folyamatos korszerűsítését valamint kitekintést ad az európai viszonylatokra.

Az európai, nemzeti tapasztalatok megismerésével megerősíthetjük, hogy a köz- és magánszféra közös irányítása egy működő módszer, amely a közösségek kulturális termékeket előállító hálózatának gyors és hatékony átalakítását teszi lehetővé. E célkitűzés felé vezető úton próbálunk haladni.

Melyek a KTARSIS állampolgári fórum legfőbb kihívásai?

A legnagyobb kihívás minden kétséget kizáróan az egyesületiség mint munkamódszer megalapozása. A kollektív gondolkodásmód kialakítása után pedig a Fórum olyan hellyé való alakítása, ami a kulturális termelési és fogyasztási folyamat megfordítása által lehetővé teszi a kultúra fogalmának újraértelmezését.

Az állampolgári közreműködéssel létrejövő „társadalmi-kulturális térképezés” előzetesen meghatározza a társadalom szükségleteit és problémáit, hatékonyabbá téve az egyes tevékenységekhez rendelt gazdasági erőforrások, valamint a tárgyi eszközök (infrastruktúra, stb.) és immateriális javak (kapcsolatok, adatbázisok, stb.) felhasználását.

Szintén lehetővé teszi, mivel kellően megalapozott és reprezentatív igényen alapul, hogy felismerjük a kapcsolódó és aktuális problémákat, amelyekkel foglalkozni szükséges.

A társadalmi és kulturális irányítási folyamat kollektivizálása nem csak növeli a társadalmi részvételt, de ösztönzi a szolidaritást és a különböző csoportok közötti együttműködést, amelyek enélkül gyakran csak egymagukban, önállóan tartanák meg az eseményeiket.

Az embereket, művészeket, egyesületeket és helyi önkormányzatot és intézményeit összekapcsoló beavatkozási mechanizmusok támogatásával egyúttal a következő folyamatokat is ösztönözzük:

  • A javaslatok időtállósága
  • A jó gyakorlatok megosztása a társadalmi cselekvés javításának érdekében
  • Pénz és emberi ráfordítás megtakarítása az egyes tevékenységek során
  • Az egyes beavatkozások szakmai színvonalának emelése
  • A hátrányos helyzetű csoportok figyelembe vétele
  • Az egyes tevékenységek valós hatókörének felmérése
  • A munkamódszer rendszerbe foglalása

Mit gondol, melyek Santa Pola egyesületi és részvételi hálózatának jellegzetességei?

A hivatalos adatok szerint Santa Pola hatalmas egyesületi hálózattal rendelkezik. Azonban ezek közül nem minden egyesület aktív, a felvállalt tevékenységek hatása pedig ritkán alakul a várakozásoknak megfelelően. Ez arra vezethető vissza, hogy a tevékenységek hatalmas erőfeszítést igényelnek, ezek a szervezetek azonban általában igen korlátozott erőforrásokkal rendelkeznek mind gazdasági, mind munkaerő tekintetében.

Elismerést érdemel azonban mindegyikük fennmaradásért folytatott küzdelme, ahogy a városházától érkező támogatás is, ami rendelkezésükre bocsátja az önkormányzati infrastruktúrát.

Akkor mi a probléma? …úgy véljük, hogy a probléma a módszerrel van. Az egyes szervezetek egymagukban küzdenek a túlélésért, önmaguk fenntartásáért. A közösségi érzés, a „méhkaptár” hiánya, gyengít minket, csökkenti az egyedileg elért eredményeinket.

Ezért fontos az ACTive NGOs európai projekt által végzett munka, mint például az egyesületi hálózat érdekében a Hajózási Klubban szervezett konferencia, a közterületek feltérképezéséről, illetve az ezt követő helyi fejlesztési ügynökség támogató és együttműködő munkája a KTARSIS állampolgári fórum megvalósításában, ami ezekkel a kihívásokkal hivatott foglalkozni.

Hogyan képzeli el a KTARSIS állampolgári fórum és általában Santa Pola egyesületének jövőjét?

Természetemnél fogva és meggyőződésből is optimista vagyok. Hiszem, hogy egy nagyon ambiciózus dolog van a kezünkben, de mindenekelőtt hatalmas lehetőség, hogy átalakítsuk a tengerparti városunkat nem csak a turizmus, gasztronómia és természeti környezet terén, hanem, feltételezve, hogy a „művészet és kultúra” egy olyan kiemelt érték, amire fogadnunk kell, az egyesületi hálózat és intézményi támogatás közös erejével, a köz- és magánszféra együttes irányításával egy követendő, más városok által is átvehető példává alakíthat minket.

Hiszem, hogy a jövőt egy széleskörű hálózat jellemzi majd, ami megerősíti a közösségünk kulturális termelőhálózatát. A kezdeményezés létrejövetelét, az elmúlt 18 hónap munkájának köszönhetően, olyan csoportok tették lehetővé, mint a Nuevo Resurgir (idős lakosok); Mujeres como Yo (tánc); Teatro Ktarsis; MillorArt (művészeti és kulturális képzések), Squar Dance (fiatalok); és Rayuela comunicación artística, (az ötlet kezdeményezője).

De hamarosan a kulturális és művészeti spektrumon található többi szervezet (Racó Jove; Feme Danza; Cronos Ifjúsági Színház, és így tovább, több, mint 20 szervezet, valamint a testületi együttműködés elemei: kulturális osztály, fesztiválok, a Helyi Fejlesztési Ügynökség, állampolgári részvétel, fiatalok stb.) bevonásával, egy „erős és részvétel alapú hálózatot” kapunk majd.

Hogyan értékeli a ACTIVE NGOs projektet és a helyi egyesületekre gyakorolt hatását?

Én személy szerint nagymértében azonosulni tudok az URBACT ACTIVE NGOs projektjével, mert úgy gondolom, hogy közös alapokról indulunk. A közösség erősít. A különféle munkamódszerű csoportok közötti együttműködés gazdagít és hatékonyabbá tesz minket.

Ezen az alapon nyugszik a nagyratörő állampolgári fórum projektünk. Részben ez is az ACTIVE NGOs projekt munkájának eredménye, helyi szinten A mi létrejövetelünk bizonyos értelemben ennek a csírája. És biztos vagyok abban, hogy nagyobb távlatból nézve egyik résztvevő sem lesz csalódott, hanem elégedettséggel fognak visszatekinteni a közös munkával elért eredményekre.