„A tudásátadás elsősorban nem város és város között, hanem ember és ember között történik” – Interjú a nyíregyházi TechRevolution projekt vezetőjével és szakértőjével

Nyíregyháza az utóbbi néhány évben jelentős lépéseket tett a gazdaságfejlesztéshez és a digitális gazdaság megerősítéséhez szükséges infrastrukturális és személyi feltételek, valamint az ezeket megalapozó működési modell megteremtésében. Jelenleg zajló URBACT projektjükről, az erre épülő további fejlesztéseikről, illetve az elmúlt időszak kihívásairól, jövőbeli tervekről a projekt képviselőivel Bartók Dáviddal és Kézy Bélával beszélgettünk.

  1. A Nyíregyházán zajló digitális gazdaságfejlesztési projektek egy komplex stratégiára épülnek. A városvezetés elkötelezett abban, hogy a digitális fejlesztési stratégiát középtávon megvalósítsa? Milyen elemekből áll össze a stratégia? Milyen projekteket sikerült megvalósítani az elmúlt években?

A városvezetés maximálisan elkötelezett a gazdaság integrált fejlesztése irányában, melynek csak egy – bár egyre fontosabb – eleme a digitális gazdaságfejlesztés. Ehhez kapcsolódóan az utóbbi években számos egymásra épülő projekt valósult meg, ilyenek például az ipari területek fejlesztése, a helyi vállalkozások támogatása, az önkormányzati befektetésösztönzési rendelet megalkotása – hogy csak néhányat említsünk. A városban egyébként már régóta körvonalazódnak azok a gazdaságfejlesztési projektek, melyek az elmúlt években egy komplex fejlesztéssé álltak össze. Ehhez kiváló alapot biztosított a TechTown URBACT projekt, hiszen ennek keretében Nyíregyháza hasonlóan a többi partnervároshoz – elkészítette a saját integrált akciótervét.

Nyíregyháza két egymásra épülő URBACT projektben vett részt, melyek elősegítették a gazdaságfejlesztés komplex és innovatív megközelítésének elsajátítását, a különálló projektek és szereplők összehangolását, tulajdonképpen ezen projektek révén sikerült tartalommal megtölteni az egyes fejlesztési elképzeléseket, megteremteni a gazdaságfejlesztési stratégia végrehajtásának feltételeit. A jelenleg is futó TechRevolution projektnek is köszönhetően pedig sikerült létrehozni azt - az önkormányzat tulajdonában lévő nonprofit szervezet keretein belül működő 5 fős gazdaságfejlesztési csapatot, mely az átvett jó gyakorlatok alapján tudatosan, és minél hatékonyabb módon próbálja összefogni a helyi gazdaságfejlesztési szereplőket. Ezen túlmenően kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a helyi, valamint betelepülni szándékozó vállalkozások minél komfortosabb környezetben végezzék tevékenységüket, valamint tényleges segítséget kapjanak hatékony működésükhöz.

Az URBACT projekt rávilágított a személyes kapcsolatok és a tapasztalatcsere fontosságára is. A Nyíregyházán az elmúlt években tapasztalható gazdaságfejlesztési törekvések indulásának egyik kulcsmomentuma volt mikor a TechTown projekt kapcsán a jó gyakorlatot átadó város – Barnsley – képviselői ellátogattak Nyíregyházára, és elmesélték saját történetüket. Akkor még távolinak tűnt az ő sikerük elérése, de a város úgy döntött elindul ezen az úton. Azóta Nyíregyházán megteremtődtek azok az infrastrukturális feltételek, melyek lehetővé tették, hogy ténylegesen a gazdaságfejlesztésre tudjanak fókuszálni, és ebben a városvezetés elkötelezettségének kiemelkedő szerepe volt.

Szintén a TechTown projekt során jött a felismerés, hogy komoly problémát jelent a fiatal, jól képzett szakemberek elvándorlása, ezért az Akcióterv keretében konkrét javaslatok fogalmazódtak meg a fiatalok megtartását és vonzását célzó beavatkozásokra vonatkozóan. Ezeknek a beavatkozásoknak a megvalósítása érdekében kapcsolódott be a város abba az európai partnerségbe, amely sikeresen pályázott a TalentMagnet című projekttel az INTERREG Duna Transznacionális Program támogatására. A projekt keretében a partner városok egymástól tanulva és tapasztalataikat megosztva közösen alakítják ki a tehetségek vonzásának és megtartásának keretrendszerét.

A vállalkozásfejlesztés és befektetésösztönzés helyi feltételeinek kialakítása érdekében több egymásra épülő hazai, illetve EU-s finanszírozású projektet is sikerült megvalósítani az elmúlt években, valamint több pályázati projekt végrehajtása jelenleg is folyamatban van. A TechRevolution URBACT partnerség részeként például Nyíregyháza a TOP barnamezős projekt keretében egy korábbi laktanya épület felújításával létrehozott Technológia Transzfer Központ működési modelljét alakítja ki, a Barnsley-ban működő Digitális Média Központ (Digital Media Centre) tapasztalataira építve. Szintén jól kapcsolódik az URBACT projekthez, hogy a TOP keretében támogatott Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum részeként készült el a város befektetésösztönzési stratégiája, meghatározva a célokat, az akciótervet, a szükséges lépéseket.

Összességében tehát az egyes hazai és nemzetközi pályázati lehetőségek, megvalósult projektek jól kiegészítették és erősítették, inspirálták egymást.

Az URBACT programokban való részvétel kapcsán pedig tanulságként kiemelhető, hogy a tudásátadás elsősorban nem város és város között, hanem ember és ember között történik. A nyíregyházi projektekben is fontos kulcsszereplők vannak, akik teljes egészében rálátnak a folyamatokra és hatékonyan menedzselik az elképzeléseket. A projekt sikeres megvalósításához szükség van egyfajta gondolkodásmódbeli váltásra is, mely egy rendkívül hosszú folyamat, így maga az érdemi fejlesztés és annak tetten érhető eredményei a projekt teljesítésének időtartamát követően realizálódnak. 

Végül érdekességként megemlítenénk, hogy egy transznacionális projekt kellett ahhoz, hogy a projektbe partnerként bevonható helyi kulcsszereplőkre rátaláljunk és érdemi együttműködés vegye kezdetét.

  1. A Tech Revolution keretében a Technológiai Transzfer Központ működési modelljének kialakításán van tehát a fő hangsúly. A Barnsley jó gyakorlat másik pillére egy integrált támogatási csomag kidolgozása a helyi vállalkozások számára. A jó gyakorlat ezen elemét is próbáltátok adaptálni?

A TechRevolution modell kezdettől fogva két fő pillérre épül: a Technológiai Transzfer Központ, mint fizikai hely működése és egy komplex vállalkozássegítési rendszer kialakítása, melynek fontos elemei az induló vállalkozások támogatása, illetve a már működő közepes vállalkozások segítése.

Folyamatosan dolgozunk az integrált gazdaságfejlesztési rendszer kialakításán, melynek több eleme már megvalósult. Az egyik legfontosabb ezek közül a befektetésösztönzés, melynek keretében új vállalkozások Nyíregyházán történő letelepedését segítjük. Legalább ennyire fontos persze a már itt működő vállalkozások támogatása, jelenleg 20-25 céggel vagyunk rendszeres kapcsolatban. A vállalkozásokat többek között a különböző városi szereplőkkel (például egyetem, szakképzési centrum) való együttműködésben, valamint a kormányhivatalhoz, vagy éppen az önkormányzathoz kapcsolódó adminisztratív ügyeik intézésben próbáljuk segíteni. Azt is fontos megemlíteni, hogy miközben számos szervezet biztosít a vállalkozásoknak segítséget, sajnos ma még az egyes szereplők által nyújtott szolgáltatások gyakran átfedésben vannak, továbbá jelenleg ezek a szolgáltatások rendszer szinten nagyon széttöredezetten léteznek. Fontos célunk egy olyan helyi vállalkozás-fejlesztési rendszer kialakítása, ahol egy egységes platform segítségével a vállalkozások egy helyen tudnak tájékozódni, hogy adott ügyet pontosan melyik szervezetnél tudják intézni. Továbbá személyes ügyfélpontként is működnénk, egy koordinátor kolléga segítené az érdeklődő cégeket a különböző hivatalokkal való kapcsolatfelvételben. Ennek a rendszernek a kereteit már elkezdtük kialakítani, a tervek szerint a gazdaságfejlesztési csapat már létező honlapján (www.nyirinvest.hu) üzemelne ez a támogatói felület.

A támogatási csomag kialakítása közben hazai példákat, jó gyakorlatokat kerestünk, megvizsgáltuk, hogy más megyei jogú városok milyen támogatást nyújtanak a betelepülő, illetve a helyi vállalkozások számára. Részben értékhatárhoz szeretnénk kötni, hogy melyik cég milyen szolgáltatásokra jogosult, - pl. bizonyos beruházási összeg felett adott cég több szolgáltatásra jogosult. Már jelenleg is vannak támogatási csomagjaink, melyek keretében szükség esetén ingyenesen tudunk tárgyalótermet biztosítani vagy helyi szolgáltatókat ajánlani.

Fontosnak tartjuk a vállalkozások konkrét igényeinek pontos megismerését. Ennek érdekében a pandémiás időszakot megelőzően a gazdaságfejlesztési csapat tagjai ellátogattak a cégekhez személyesen, és a cégek vezetőivel egyeztettek olyan kérdésekről, hogy mennyire elégedettek a helyi adottságokkal (pl.: közlekedés), van-e kapcsolatuk a Szakképzési Centrummal, terveznek-e fejlesztést, mire lenne igényük, van-e olyan folyamatban lévő ügy, amiben segítségre szorulnak - hogy csak néhányat említsünk. Ezen felmérésnek az egyik tanulsága volt, hogy a vállalkozások alapvetően óvatosak és kicsit talán bizalmatlanok is, hiszen korábban is zajlott már ilyen felmérés körükben, de akkor annak nem lett folytatása.

A támogatási csomag pontos keretei egyelőre kialakítás alatt vannak, viszont fontos hangsúlyozni, hogy elsősorban nem anyagi támogatást szeretnénk nyújtani az egyes vállalkozásoknak, hanem különböző - valóban hasznos - szolgáltatásokat, tudásbázist, kapcsolatrendszert. Továbbá az is fontos célunk, hogy gazdaságfejlesztési központként, egy olyan közvetítő szervezetté váljunk, amelyhez a cégek bármikor bármilyen ügyben fordulhatnak és kellő tájékoztatást és segítséget kapnak.

  1. A kidolgozott működési modell mennyiben lesz publikus/adaptálható, mint jó gyakorlat más városok számára?

Alapvetően publikus lesz és adaptálható. Abban hiszünk, hogy egy rendszer akkor működik jól, ha annak a felhasználók viszik a jó hírét. Mi is folyamatosan tanulunk másoktól – jelenleg is együtt dolgozunk például más megyei jogú városokkal, főként olyanokkal (pl. Debrecen), akik pár évvel előttünk járnak. Még legalább két év, mire a modellünk kiforrja magát, illetve mire a Technológiai Transzfer Központ megtelik élettel. Úgy látjuk, hogy az URBACT transzfer projekt végére a modellnek csak az alapjait tudjuk letenni, ez még messze nem az út vége, sokkal inkább annak kezdete. Bármilyen jó gyakorlat adaptálása a saját városunk számára egy rendkívül hosszú folyamat, amibe érdemes sok energiát fektetni. A következő két évben kezdjük majd el a modellt igazán alkalmazni, illetve finomhangolni. Továbbá nagyon fontos az is, hogy a vállalkozások már említett bizalmatlanságát fokozatosan leküzdjük. Ha mindez sikerül, néhány év múlva akár Nyíregyháza is lehet jó gyakorlat átadó város.

Bár azt érdemes elmondani, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján sajnos hazánkban ennek a típusú tudásátadásnak még korlátozottak a hagyományai. Pedig nagyon sok jó gyakorlat működik már hazai városokban is, melyekről gyakran nem is nagyon tudunk. Meggyőződésünk, hogy az igazán sikeres városok lopnak – egymástól jó ötleteket. Csakúgy, mint a vállalkozások esetében, városok között is egyszerre lehet jelen az együttműködés és a verseny, ennek a kultúráját kellene egyre inkább kialakítani.

Végül szintén kiemelendő – ahogy Barnsleyban is tapasztaltuk –, hogy nagyon fontos a projekt egyes fázisainak - és különösen eredményeinek - folyamatos dokumentálása. A sikeresség szempontjából fontos értékmérő, egyben publikálandó eredmény lehet, hogy az elköltött pénz mennyiben hasznosult, pl. a projektben elköltött egységnyi forint összegből mennyi adó, mennyi munkahely keletkezett. Erre is törekszünk, hogy ilyen eredményeket fel tudjunk majd mutatni.
 

  1. Mekkora a Technológiai Transzfer Központ befogadóképessége? Milyen profilú vállalkozások települtek már be? Korábban alapított vagy inkább start-up vállalkozásoknak lehet ez kedvezőbb lehetőség?

 
Ez egy két szintes, összesen 950 m2-es épület. A földszinten közösségi terek kerültek kialakításra, van egy nagyobb konferencia terem (60 fő), valamint két 25 fős oktatóterem, az emeleten pedig 4 db kisebb iroda, egy nagy tárgyaló, illetve egy 160 m2-es közösségi iroda található, ahol akár 50 ember is tud dolgozni.

 

 

A központban több egyéni vállalkozó is bérel már irodát, továbbá itt működik a már említett Paktum Irodája is. Startup cégek egyelőre kevésbé vannak jelen a városban.
Az elmúlt időszakban több megkeresés is érkezett akár nagyobb cégek részéről, akik irodát keresnek, a járványhelyzet azonban sajnos visszafogta ezeket az érdeklődéseket.

A központban kialakított közösségi terek kapcsán fontos megjegyezni, hogy már a kezdetektől fogva törekedtünk arra, hogy ez egy olyan hely legyen, ahol egyrészt a digitális gazdaságban érdekelt vállalkozások, start-upok különböző előadásokon, programokon tudnak részt venni, az egyes érintettek és érdeklődők tudnak egymással találkozni - ahol épül és erősödik a helyi digitális és vállalkozói közösség.
 

  1. Miben hátráltatta a koronavírus járvány a projektek előrehaladását az elmúlt fél évben?

Egyrészt mi most a kapcsolat- és bizalomépítés szakaszában vagyunk, mely folyamatot rendkívül lassítja az elmúlt időszakban kialakult helyzet.

Másrészt sajnos több – vállalkozásoknak szóló – nagyobb rendezvényt is el kellett halasztanunk. Továbbá érdeklődő külföldi vállalkozásokkal sem tudtunk személyesen egyeztetni, hiszen ők nem tudtak eljutni Magyarországra, hogy megtekintsék az ipari parkot, a helyi adottságokat és a várost magát.

A Technológiai Transzfer Központ kihasználtsága kapcsán ősszel sok rendezvényünk volt, külső szereplők is több alkalommal bérelték ki nálunk a konferenciatermet - a rendezvények száma sajnos szintén visszaesett a járványhelyzet következtében.

A helyzet ellenére azonban próbáljuk továbbra is támogatni a vállalkozásokat. Tavasszal például rendszeresen küldtünk ki tájékoztató leveleket a cégeknek, többek között a gazdaságvédelmi akcióterv keretében elérhető aktuális támogatásokról.
 

  1. Mik a jövőbeli tervek a digitális gazdaságfejlesztési projektekhez kapcsolódóan, akár URBACT vonalon, akár az URBACT-on kívül? Elképzelhető-e további együttműködés Barnsley-val?

Ami eleinte a digitális gazdaság erősítését célzó komplex beavatkozásnak indult, mára sokkal inkább egy integrált vállalkozásfejlesztési programmá vált, melynek erős digitális fókusza van. Hamar felismertük, hogy a digitális gazdaság fejlesztése érdekében nem megkerülhető a gazdaságfejlesztés általános rendszerének megerősítése, az alapokat kell rendbe tenni, mielőtt egy vállalkozás elindul az intenzív digitalizáció útján. Ez az irány a jövőben biztosan folytatódni fog; a korábbi TechTown partnervárosok együttműködésében létrejött egy európai platform TechPlace néven, ami a téma iránt érdeklődő városok virtuális közös online tapasztalatátadási felülete.

Helyi szinten az egyik legfőbb célunk, hogy a térségben és a városban egyre inkább beépüljünk a köztudatba, mint helyi gazdaságfejlesztéssel foglalkozó szervezet.

Az URBACT program tekintetében a TechRevolution projektben megismert két közeli partnervárossal (Bacau - Románia és Pardubice - Csehország) további együttműködést/tapasztalatcserét tervezünk, ezt szintén idén szerettük volna elindítani, de sajnos a járvány ezt is meggátolta.

Ezen kívül Nyíregyháza részt vesz az INTERREG BETTER projektben, mely a városi szintű digitalizációs folyamatra, a digitális szolgáltatások kialakítására fókuszál. Ebben például egy olyan partnerrel is együtt dolgozunk (Gävle, Svédország), akivel még a TechTown projektben ismerkedtünk meg.

Ami Barnsleyt illeti, nagyon jó szakmai és emberi kapcsolat alakult ki köztünk, minden bizonnyal a jövőben is folyamatosan fogunk velük együttműködni. Idén egy olyan szakmai tanulmányutat (job shadowing) szerettünk volna szervezni munkatársaink számára, melynek során néhány napig együtt dolgozva a Barnsley csapat bizonyos tagjaival még több gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek a vállalkozásfejlesztés, befektetésösztönzés terén - ez sajnos a járványhelyzet miatt nem valósulhatott meg. Szerencsére az URBACT projektünket fél évvel meghosszabbították, így reméljük, 2021-ben ezt is pótolhatjuk.

Végül az URBACT kapcsán az egyik legfontosabb célunk, hogy néhány éven belül egy olyan gyakorlatátadó várossá váljunk, mint Barnsley. Nagyon sok ismeretre sikerült szert tennünk azzal kapcsolatban, hogyan érdemes nemzetközi projektből jött tapasztalatokra építve helyi szinten fejleszteni. Ezt a tudást szívesen továbbadnánk más városok számára.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb tanulsága pedig, hogy a nemzetközi projektek tekintetében szintén nagyon fontos a kölcsönös bizalom kiépítése, szerencsére egyre több ilyen szakmai partnerrel sikerül közös projekteket megvalósítani, egymástól tanulni.
 
Dávidnak és Bélának ezúton is nagyon köszönjük az interjút!

URBACT Nemzeti Tájékoztatási Pont