Az Urbactról

URBACT Program

A 2002 óta működő URBACT Program – amely az első európai területi együttműködési program – a fenntartható városfejlesztés érdekében megvalósuló tapasztalatcserét és tanulást támogatja. A program felhívására létrejövő európai városhálózatok tagjai egy-egy közösen választott problématerületre fókuszálva dolgozzák ki akciótervüket a helyi társadalmi szereplők bevonásával. Ehhez külső szakértői segítséget kapnak, a közös eseményeken keresztül pedig egymástól is tanulnak. A program fontos prioritása és tevékenysége az így létrejövő tudás és tapasztalat megosztása.

Az URBACT III program 2014. decemberi elfogadásával az Európai Bizottság a program harmadik ciklusát nyitotta meg, kapcsolódva az EU 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó tervezési periódusához. A program az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozásával valósul meg, a 2014-2020-as programidőszak kerete 74,302 millió euró. Az URBACT program hazai koordinációját a Miniszterelnökség településfejlesztésért felelős szervezeti egysége, az Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság Területrendezési és Településügyi Főosztálya végzi. A pályázatok, projektek gondozását, a pályázókkal való kapcsolattartást, információterjesztést a tárca háttérszervezete, a Lechner Tudásközpont biztosítja. A projektek hazai első szintű pénzügyi ellenőrzését a Széchenyi Programiroda látja el.

Az URBACT III folytatja a fenntartható integrált városfejlesztés előmozdítását és hozzájárul az EU 2020 stratégia megvalósulásához. Hálózatépítéssel, kapacitásfejlesztéssel és a jó gyakorlatok terjesztésével támogatja a városi döntéshozókat és gyakorló szakembereket uniós, nemzeti, regionális és helyi szinten egyaránt. A program fő célja továbbra is az, hogy európai városok együttműködve felkészüljenek kihívásaik megoldására, valamint központi szerepük megerősítésére az egyre komplexebb társadalmi változások közepette. A cél elérése érdekében a program támogatja

(1) a városok kapacitásának javítását annak érdekében, hogy képesek legyenek a fenntartható várospolitikát és gyakorlatokat integrált, részvételen alapuló módon művelni;

(2) a fenntartható városi stratégiák és akciótervek kidolgozásának fejlesztését;

(3) a fenntartható városfejlesztés integrált akcióterveinek megvalósítását; valamint

(4) biztosítja, hogy mind a gyakorlati szakemberek, mind a döntéshozók valamennyi (uniós, nemzeti, regionális és helyi) szinten egyre inkább hozzáférjenek az URBACT ismeretanyaghoz, és a várospolitikák továbbfejlesztése érdekében kölcsönösen osszák meg fenntartható városfejlesztési tapasztalataikat.

A program fő kedvezményezettjei a kisebb és nagyobb városok, önkormányzatok, de helyi ügynökségek, egyetemek és kutatóintézetek, valamint régiós és nemzeti hatóságok is csatlakozhatnak a városhálózatokhoz.

Az URBACT III programban a városhálózatok a korábbiakkal ellentétben három különböző támogatott tevékenységre pályázhatnak. Az URBACT II programhoz hasonlóan továbbra is vannak akciótervezési hálózatok, de emellett megvalósítási hálózatok fogják szolgálni a már elkészült helyi akciótervek jobb megvalósulását, az ún. transzferhálózatok pedig a már kipróbált tudás, bevált jó gyakorlatok átadását más városok számára.

A programmal kapcsolatos tudnivalók, aktuális információk a www.urbact.hu magyar nyelvű, valamint a www.urbact.eu angol nyelvű honlapon érhetők el. Az URBACT III Operatív Program valamint a programról szóló rövid tájékoztató a www.urbact.hu/dokumentumok menüpontból tölthetők le.

2007-2013: URBACT II program

Az URBACT II program 52 projektjében 500 európai város vett részt 29 országból. A három felhívást követően 2013-ban a program maradék forrásainak terhére a már elkészült akciótervek megvalósítására ún. pilot delivery (kísérleti megvalósítási) városhálózatokkal is lehetett pályázni. A Program eredményeinek, tapasztalatainak széleskörű terjesztése (kapitalizációja) érdekében 2014-2015-ben 4 munkacsoport állt fel a következő kulcstémák feldolgozására: (1) új városi gazdaságok (digitális, egészség- és zöld gazdaságok), (2) munkahelyteremtés a fiatalok számára, (3) társadalmi innováció a polgárok bevonásával, (4) várostérségek fenntartható regenerációja. Az URBACT II programban Magyarországon 9 város és 2 fővárosi kerület működött együtt Európa más városaival 13 projektben. Az URBACT II program jelentős vívmánya, hogy a projektek megvalósítása során körvonalazódott egy ún. „URBACT tervezési módszer”, amely kézzelfogható segítséget ad a városvezetés és a lakosság együttműködésén alapuló városfejlesztéshez.

 

 

Bartók Béla Boulevard – utcamenedzsment Budán

A Budapest XI. kerülete által vezetett Creative Spirits URBACT projekt fókusza a kreatív és kulturális iparágakra, kreatív terekre alapozott városfejlesztés. Újbuda stratégiai terveiben mintegy 10 éve meghatározó elemé vált a Bartók Béla utca átalakítása kulturális városközponttá. A stratégiát tettek is követték: az önkormányzat az üzlethelyiségek bérleti szabályaival kedvező helyzetet teremtett a galériáknak, kulturális szolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak. A városrész ezen új szereplői alapították meg a Kulturális Tizenegy Egyesületet, majd fejlesztették ki a Bartók Béla Boulevard brandet. Menedzserüket, Jáki Monikát kérdeztük az alulról építkező munka eredményeiről, tapasztalatairól.

11 szokatlan hely, amely az URBACT és a 2ndChance Network jóvoltából ismét felfedezésre vár

A 2ndChance Network (Második Esély Hálózat) 11 partnervárosában található helyszínek és rozsdaövezetek felfedezése, ötletek és jó gyakorlatok a városfejlesztés emblematikus helyeinek fenntartható újra felhasználására – ezek a fő témakörök, amelyek a Hálózat záró konferenciáján, Nápolyban bemutatott integrált cselekvési tervek középpontjában állnak.

3 videó, 3 város, 3 innovatív integrált városi megoldás Portugáliából

Utazzon Portugáliába, és fedezzen fel innovatív gyakorlatokat és projekteket Palmelaban, Aguedaban és Lisszabonban. Videóink jó gyakorlatokat mutatnak be Palmela városából, ahol az elszigetelt közösségek számára nyújt a város szolgáltatásokat egy furgonnal, Águedából, ahol a cél a Human Smart City kialakítása, mindenki számára biztosítva a demokratikus részvétel eszközeit, valamint Lisszabonból, ahol a lakosok által közösen tervezett és társfinanszírozott helyi gazdasági fejlesztési stratégiáknak köszönhetően sikerült csökkenteni a szegénységet.

Transzfer hálózatok: az URBACT tanulási laboratóriuma a városi kapacitásépítés előmozdításáért

A térségközpontú megközelítés egyik következménye, hogy a helyi tulajdonosi szemlélet mellett a kapacitásépítésre is hangsúlyosan szükség van, hogy lehetővé tegye a helyi szereplők számára a térségi, városi politikák tervezését és végrehajtását. A helyi szintű kapacitás hiánya mind a tervezés, mind a végrehajtás során jelentős akadályt jelent. A tervezés szempontjából számos elmaradott régióban kiemelték, hogy a regionális és alacsonyabb (pl. önkormányzati) szinteken a tervezési kapacitás gyenge.

Változtatás tradícióval - Egy díj a történelmi üzleteknek Lisszabon egyedülállóságának megőrzéséért

A „Történelmi üzletek” egy olyan önkormányzati program, amely azokat a boltokat díjazza és támogatja, amelyek történelmi és kulturális öröksége hozzájárul a város identitásához. A mai napig 82 üzlet kapott ilyen kitüntetést. Ezúton végigvezetjük a program legfontosabb pontján, az URBACT Jó Gyakorlaton és beavatjuk 4 ilyen üzlet történetébe.

Budapest legmenőbb közösségi fesztiválja Őrmezőn? Szigeti-Böröcz Ferenc URBACT vezető szakértő beszámolója

A szerintem mindenki által imádott Budapest100 mint a Come in! URBACT Transzfer Hálózat központjában álló integrált, de egyszerűen átadható városi jó gyakorlat mottója az, hogy minden ház érdekes. Tehát igen, a Budapest100 minden bizonnyal megvalósítható egy lakótelepen is. Mégis, mint a Come in! Transzfer Hálózat szakértője kétségekkel tele érkezem az Őrmezei Közösségi Ház elé, hogy a Kortárs Építészeti Központ munkatársával, pár helyi lakossal és a helyi önkormányzati képviselővel bejárjuk a lakótelepet és megvizsgáljuk ezt a kérdést.

Bevándorló városok - Beszélgetés Anne Bathily-vel az integrációról

Anne Bathily-vel, az integrációs politikák szakértőjével, a Menekültek és Száműzöttek Európai Tanácsának korábbi szakpolitikai tisztviselőjével (ECRE), jelenleg az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának észak-európai képviselőjével az EU városfejlesztési menetrendjének bevándorlók és menekültek befogadásával foglalkozó indító ülésein találkoztam először. Ez a cikk a beszélgetéseinket eleveníti fel.

Nemek közötti egyenlőséget szem előtt tartó közterületek? Téralakítás és térbeli pártatlanság a nemek közötti egyenlőség szemszögéből

Mit értünk a városi területek ‘nemi egyenlőséget szem előtt tartó jellegén’? Hogyan teheti a nemek közötti egyenlőség tudatosítása biztonságosabbá és befogadóbbá a városokat? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozott az URBACT első, „Nemek közötti egyenlőséget biztosító városokra” összpontosító találkozója a múlt hónapban, Stockholmban.

Regisztráljon most a 2018-as URBACT Városfesztiválra!

Az URBACT meghívja Önt, hogy regisztráljon a 2018-as URBACT Városfesztiválra.

Szeptember 13-án és 14-én, Lisszabonban (Portugália) gyakorló városvezetők, megválasztott városi képviselők, valamint városfejlesztési szakértők gyűlnek össze egész Európából, hogy megvitassák a 20 Akciótervezési Hálózat következtetéseit és megünnepeljék a program 15. évfordulóját, valamint a városok változáshozó szerepének növekvő hatását Európában.

A kétnapos rendezvény folyamán megosztjuk az URBACT információcserén és tapasztalatokon alapuló, városrehabilitációról szóló történeteit a városok növekvő hatalmáról a változások előmozdításában.

Városfinanszírozás – az Európai Beruházási Bank álláspontja

Hogyan támogathatja az Európai Beruházási Bank (EBB) a városi projektek finanszírozását?  Mi szükséges egy városnak ahhoz, hogy hozzáférhessen az EBB forrásaihoz?  Mi az az ESBA és mit tehet annak érdekében, hogy segítse a városok finanszírozását mind az innovációs tevékenységek, mind a helyi infrastruktúra fejlesztésének területén?

Oldalak