Az Urbactról

URBACT Program

A 2002 óta működő URBACT Program – amely az első európai területi együttműködési program – a fenntartható városfejlesztés érdekében megvalósuló tapasztalatcserét és tanulást támogatja. A program felhívására létrejövő európai városhálózatok tagjai egy-egy közösen választott problématerületre fókuszálva dolgozzák ki akciótervüket a helyi társadalmi szereplők bevonásával. Ehhez külső szakértői segítséget kapnak, a közös eseményeken keresztül pedig egymástól is tanulnak. A program fontos prioritása és tevékenysége az így létrejövő tudás és tapasztalat megosztása.

Az URBACT III program 2014. decemberi elfogadásával az Európai Bizottság a program harmadik ciklusát nyitotta meg, kapcsolódva az EU 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó tervezési periódusához. A program az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozásával valósul meg, a 2014-2020-as programidőszak kerete 74,302 millió euró. Az URBACT program hazai koordinációját a Miniszterelnökség településfejlesztésért felelős szervezeti egysége, az Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság Területrendezési és Településügyi Főosztálya végzi. A pályázatok, projektek gondozását, a pályázókkal való kapcsolattartást, információterjesztést a tárca háttérszervezete, a Lechner Tudásközpont biztosítja. A projektek hazai első szintű pénzügyi ellenőrzését a Széchenyi Programiroda látja el.

Az URBACT III folytatja a fenntartható integrált városfejlesztés előmozdítását és hozzájárul az EU 2020 stratégia megvalósulásához. Hálózatépítéssel, kapacitásfejlesztéssel és a jó gyakorlatok terjesztésével támogatja a városi döntéshozókat és gyakorló szakembereket uniós, nemzeti, regionális és helyi szinten egyaránt. A program fő célja továbbra is az, hogy európai városok együttműködve felkészüljenek kihívásaik megoldására, valamint központi szerepük megerősítésére az egyre komplexebb társadalmi változások közepette. A cél elérése érdekében a program támogatja

(1) a városok kapacitásának javítását annak érdekében, hogy képesek legyenek a fenntartható várospolitikát és gyakorlatokat integrált, részvételen alapuló módon művelni;

(2) a fenntartható városi stratégiák és akciótervek kidolgozásának fejlesztését;

(3) a fenntartható városfejlesztés integrált akcióterveinek megvalósítását; valamint

(4) biztosítja, hogy mind a gyakorlati szakemberek, mind a döntéshozók valamennyi (uniós, nemzeti, regionális és helyi) szinten egyre inkább hozzáférjenek az URBACT ismeretanyaghoz, és a várospolitikák továbbfejlesztése érdekében kölcsönösen osszák meg fenntartható városfejlesztési tapasztalataikat.

A program fő kedvezményezettjei a kisebb és nagyobb városok, önkormányzatok, de helyi ügynökségek, egyetemek és kutatóintézetek, valamint régiós és nemzeti hatóságok is csatlakozhatnak a városhálózatokhoz.

Az URBACT III programban a városhálózatok a korábbiakkal ellentétben három különböző támogatott tevékenységre pályázhatnak. Az URBACT II programhoz hasonlóan továbbra is vannak akciótervezési hálózatok, de emellett megvalósítási hálózatok fogják szolgálni a már elkészült helyi akciótervek jobb megvalósulását, az ún. transzferhálózatok pedig a már kipróbált tudás, bevált jó gyakorlatok átadását más városok számára.

A programmal kapcsolatos tudnivalók, aktuális információk a www.urbact.hu magyar nyelvű, valamint a www.urbact.eu angol nyelvű honlapon érhetők el. Az URBACT III Operatív Program valamint a programról szóló rövid tájékoztató a www.urbact.hu/dokumentumok menüpontból tölthetők le.

2007-2013: URBACT II program

Az URBACT II program 52 projektjében 500 európai város vett részt 29 országból. A három felhívást követően 2013-ban a program maradék forrásainak terhére a már elkészült akciótervek megvalósítására ún. pilot delivery (kísérleti megvalósítási) városhálózatokkal is lehetett pályázni. A Program eredményeinek, tapasztalatainak széleskörű terjesztése (kapitalizációja) érdekében 2014-2015-ben 4 munkacsoport állt fel a következő kulcstémák feldolgozására: (1) új városi gazdaságok (digitális, egészség- és zöld gazdaságok), (2) munkahelyteremtés a fiatalok számára, (3) társadalmi innováció a polgárok bevonásával, (4) várostérségek fenntartható regenerációja. Az URBACT II programban Magyarországon 9 város és 2 fővárosi kerület működött együtt Európa más városaival 13 projektben. Az URBACT II program jelentős vívmánya, hogy a projektek megvalósítása során körvonalazódott egy ún. „URBACT tervezési módszer”, amely kézzelfogható segítséget ad a városvezetés és a lakosság együttműködésén alapuló városfejlesztéshez.

 

 

Urban Europe webinar december 14-én

Az Urban Europe szeretettel meghívja "Urban Lunch Talk #2" webinárjára "Digital Transitions in Urban Governance - The Dilemma" címmel. A webinár időpontja 2018. december 14, péntek délután 13.00-14.00.

23 transzfer projekt kezdi meg munkájának második fázisát

Az URBACT Monitoring Bizottsága az első körben 3 partnerrel elindult 25 transzfer (Jó Gyakorlat átadó) projekt közül 23-at engedett tovább a kibővített partnerségű második szakaszba. Ezekben 7 magyar város vesz részt.

Segítsd az üres ingatlanok átmeneti hasznosítását!

Az alábbiakban Marcelline Bonneau mutatja be az ideiglenes használat fogalmát és az URBACT REFILL projekt elmúlt két és fél évben elért eredményeit.

Közösségi szolgáltatások: nagy szavak vagy valóság?

Gyakran mantraként ismételgetjük a közösségi szerepvállalás fontosságát a szociális szolgáltatásokban, holott ez alapvetően az együttműködési közpolitikák alapeleme. Mielőtt elutasítanánk az állampolgárok szolgáltatásnyújtásba való bevonásának ötletét, mivel az túl nehéznek tűnhet, gondoljuk végig kritikusan a közszolgáltatások jelenlegi megvalósulását: mennyire hatékonyak az emberek szükségleteinek kielégítésében.

InnovaTOr - Mindenki újító

Fabio Sgaragli, az InnovaTOr URBACT Transzferhálózat vezető szakértője bemutatja, hogy Torino miként jár az Innova.TO élén, a jövő újítóivá téve az önkormányzati alkalmazottakat.

URBAN21, avagy a Tokaji Konferencia újratöltve

Akik rendszeres vendégei a 19 éve zajló egyedülálló rendezvénynek, megszokhatták, hogy minden év őszén találkozik a fejlesztési szakma színe-java Tokajban. Nem véletlen hát, hogy egyre többen kérdezik aggódva: mi történt – az idén elmarad a tokaji konferencia? Nos, idén ősszel valóban nem lesz tokaji konferencia – de csak azért, hogy már jövő év elején megfiatalodva, teljesen megújulva, de az alapvető értékeit megőrizve – immár URBAN21 néven fogadja a vendégeit!

Hogyan lehet zöldebb városokat tervezni, közösen létrehozni?

Chantal van Ham, a Természetalapú Megoldások Európai Programmenedzsere és Katharina Dropmann, a brüsszeli központú Nemzetközi Természetvédelmi Unió európai regionális tisztviselője közösen lelkesednek a GrowGreen EU Horizon 2020 projekt és természetalapú megoldásai iránt, amelyeket az URBACT Városfesztiválján láttak Bologna (Olaszország), Manchester (Egyesült Királyság) és Stavanger (Norvégia) példáján keresztül.

Az RFSC (Referenciakeret a Fenntartható Városokért) felhívása esettanulmányokra

Használja Ön az RFSC eszközt a helyi projektje vagy stratégiája értékeléséhez, a fenntartható fejlődési célok (úgynevezett SDG-k) megállapításához, a közösséget bevonó tevékenységek megkönnyítéséhez, a fenntartható városfejlesztés oktatásához vagy máshoz? Hallani szeretnénk Önről!

Urban Innovative Actions: külső szakértőknek szóló pályázati felhívás (4. felhívás)

Pályázati felhívás külső szakértői testülethez való csatlakozásra az UIA negyedik pályázati felhívásának stratégiai értékelése céljából (jelentkezés: 2018. december 7-ig).

URBACT programszakértői felhívás

Az URBACT III Program Irányító Hatósága kétféle programszakértői munkakörre hirdet pályázatot: legfeljebb 2 programszakértő módszertan és eszközök témakörében, akik módszertanilag támogatják az URBACT Titkárságot; legfeljebb 5 tematikus programszakértő, akik az URBACT Titkárságát tematikus tartalmakkal és figyelemfelhívással támogatják.

Oldalak